A gazdasági/pénzügyi válsággal kapcsolatosan, Bajnai Gordon miniszter úr levelét, valamint a minisztérium tájékoztató anyagát csatoltan küldöm.
Kedves Képviselőtársak!
A gazdasági/pénzügyi válsággal kapcsolatosan, Bajnai Gordon miniszter úr levelét, valamint a minisztérium tájékoztató anyagát csatoltan küldöm.
Baráti üdvözlettel
Fekete Antal
főtitkár
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
tájékoztató a
Gazdasági Egyeztető Fórum részére
a Gazdasági Csúcson bejelentett intézkedések állásáról
A globális pénzügyi-gazdasági válság különböző mértékben érinti a hazai vállalkozásokat, de mikrogazdasági (vállalati szintű) hatások összességében rendkívül negatívak, főként a belső és külső piac szűkülésének és a hitelhez jutás szigorodó, illetve dráguló feltételeinek köszönhetően.
A kis- és középvállalati kört a szűkülő piacok mellett súlyos problémát jelent a külső finanszírozáshoz jutás megnehezedése, illetve drágulása. A hazai bankrendszer finanszírozásában jelentős szerepet játszanak a külföldi források (2008 első félévének végén már a mérlegfőösszeg 26%-át finanszírozták külföldi pénzek). A nemzetközi hitelpiaci válság szinte az egyik napról a másikra likviditási, finanszírozási nehézségek elé állította a hazai bankokat, s ennek következtében az addig szinte korlátlanul rendelkezésre álló olcsó, devizaalapú, főleg svájci frank finanszírozás a jövőben vélelmezhetően kisebb szerepet fog játszani. A hitelezési aktivitás növelésének nem csak finanszírozási, hanem tőkenövekedési korlátai is lettek. Szakértői vélemények szerint egy-másfél év kell ahhoz, hogy a pénzpiaci helyzet stabilizálódjon, míg újabb másfél-két év, hogy a bankok, és a hitelezés új pályára álljon.
A pénzügyi válság különösen súlyosan érinti a KKV szektort, amelyet a megfelelő fedezetek hiánya, és méretgazdaságossági szempontok miatt egyébként is nehezebben, vagy sok esetben nem hiteleznek a bankok. A pénzügyi válság hatására a bankok megváltoztatták hitelezési stratégiájukat, a hitelezési feltételeket szigorítják, a kockázati felárakat növelik, jellemző, hogy többletfedezeteket kérnek, likviditási felárakat érvényesítenek. Ezek az intézkedések a hitelek rendkívüli megdrágulásával járnak. A finanszírozási probléma gyorsan átterjedhet a KKV szektorra, mivel a 2008-ban felvett hitelek 2/3-a éven belüli lejáratú (értékben közel 2 ezer Mrd Ft).
I.A kis- és középvállalkozás-finanszírozási programjai
A kedvezőtlenül alakuló nemzetközi körülmények közvetett hatásai fokozottan érinthetik a hazai kis- és közepes vállalkozásokat.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, annak érdekében, hogy a hazai GDP felét adó és a magyarországi munkavállalók közel 70 százalékát foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozói szektor minél kevesebbet érezzen a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági folyamatokból a vállalkozások részére állami forrásból meghirdetett visszatérítendő pénzügyi és vissza nem térítendő pályázati programokat még kedvezőbbé tette, és új pénzügyi programokat vezetett, illetve vezet be.
A vállalkozások rendelkezésére álló pénzügyi (hitel-, tőkeprogramok) és pályázati programok keretösszege mintegy 1400 milliárd forint.
I.1 Hitelprogramok
A. Hitelprogramok uniós forrásból
A pénzügyi piacokon bekövetkezett világméretű válság hatásainak mérséklése érdekében kedvezőbbé vált az Új Magyarország Mikrohitel Program igénybevételének feltétele és új pénzügyi program, az Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitelprogram került bevezetésre.
Új Magyarország Mikrohitel Program
A GOP 4. prioritás és a KMOP 1.3. Pénzügyi Eszközök intézkedés keretében finanszírozott Mikrohitel Program pályázati felhívásai a 2007. év végén jelentek meg. A program keretében közvetítőként kiválasztásra kerülő hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, illetve egyéb mikrofinanszírozó szervezetek kedvező kondíciójú mikrohitel refinanszírozási forráshoz juthatnak annak érdekében, hogy a kereskedelmi banki módszerekkel nem, vagy nem a kívánt mértékben finanszírozott, de hitelképes magyarországi székhelyű mikrovállalkozások fejlesztését a hitelhez jutás lehetőségeinek javításával elő tudják segíteni. A program keretében a hitelintézetek, illetve a hitelintézetek többségi tulajdonában álló pénzügyi vállalkozások a kihelyezésre kerülő hitelek 50%-os, az egyéb mikrofinanszírozó szervezetek a kihelyezésre kerülő hitelek 80%-os mértékéig kaphatnak 0,5%-os forrásköltség mellett refinanszírozási forrást.
A mikrohitel program feltételei 2008. október 20-tól az alábbiak szerint kerültek enyhítésre:
- beruházási hitelek esetében a maximális futamidőt 6 évről 10 évre emeltük;
- beruházási hiteleknél a maximális hitelösszeget 6 millió Ft-ról 10 millió Ft-ra növeltük;
- a hitelhez jutás feltételinél 6 hónapról 1 hónapra csökkentettük azt a periódust, amióta az ügyfélnek nem lehet hitelintézettel szemben fennálló hitele;
- az EU referencia kamatláb + 2%-ban meghatározott kamatplafont eltöröltük azzal, hogy közvetítőnek legalább a kedvezményes refinanszírozásból megszerzett előnyt tovább kell adnia a mikrovállalkozások számára.
Hitelprogram keretösszege 52,1 milliárd Ft (2,8 milliárd Ft KMOP, 49,3 milliárd Ft GOP).
Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitelprogram
10-100 millió Ft közötti beruházási hitelek kis- és középvállalkozásoknak.
Hitelprogram keretösszege: 50 milliárd forint (25 Mrd Ft JEREMIE és 25 Mrd Ft MFB Zrt. forrás).
Az Új Magyarország Kis- és Középvállalkozási Hitelprogramnak nevezett – 2008 novemberében NFÜ és MFB által meghirdetett – konstrukció keretében a JEREMIE alap és az MFB közös forrásaiból, az MFB Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogramjának feltételrendszeréhez igazodóan, olcsó refinanszírozási forrást biztosítunk a közreműködő kereskedelemi bankok számára, akik azt a kis- és középvállalkozások 10-től 100 millió forintig terjedő beruházási hitelezésére fordíthatják. A hitel futamideje legfeljebb 10 év. Ügyfél kamat: 3 havi EURIBOR*0,75+0,75%+ legfeljebb 5%.
A pályázat a kereskedelmi bankok számára decemberben nyílik meg, a hitelek 2009. januárban lesznek elérhetők.
B. Hitelprogramok hazai forrásból
Magyar Fejlesztési Bank konstrukciói kereskedelmi bankokon keresztül
Keretösszeg: MFB forrás: 260 Mrd Ft
A következő programokat foglalja magában:
Ø Mikrohitel Plusz Program
Max. 15 M Ft beruházási hitel mikrovállalkozásoknak. Elsődleges mezőgazdasági termékek termelésével foglalkozó vállalkozások a program keretén belül max. 5 M Ft összegben igényelhetnek hitelt. Induló vállalkozások is igényelhetik. Kamat a jegybanki alapkamat.
Ø Kisvállalkozói hitel
Max. 50 M Ft összegű beruházási hitel kisvállalkozásoknak. Induló vállalkozások is igényelhetik. Kamat 3 havi EURIBOR+4%/év. Futamidő legfeljebb 15 év.
Ø MFB Globál Fejlesztési Hitelprogram
Kereskedelmi bankok vállalkozások részére nyújtandó beruházási hiteleinek refinanszírozása. A program keretében összesen 100 Mrd Ft összegben áll fejlesztési forrás a bankok részére.
Ø Agrárszektor részére meghirdetett hitelprogramok
Beruházási és forgóeszközhitelek, kiegészítő források pályázatokhoz
- MFB Agrárfejlesztési Hitelprogram
Mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó mikro-, kis- és középvállalkozások vehetik igénybe a programot. Hitel min. 5 M Ft-tól max. 1000 Ft összegig vehető fel.
- MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram
Mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó mikro-, kis- és középvállalkozások vehetik igénybe a programot min. 1 M Ft-tól max. 200 M Ft-ig.
- MFB Gabona Forgóeszköz Hitelprogram
A programot mikro-, kis- és középvállalkozások, mezőgazdasági őstermelők részére hirdették meg. A hitel min. 1 M Ft-tól vehető fel.
- Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram
Termelői szervezetek, zöldség-gyümölcs termelői csoportok igényelhetik a hitelt min. 50 M Ft, max. 250 M Ft összegben.
Ø MFB önrész hitel vállalkozásoknak (és önkormányzatoknak)
ÚMFT, ÚMVP pályázataihoz szükséges önrész biztosítása
Széchenyi Kártya
A Széchenyi Kártya révén a legalább már egy éve működő vagy akár már régóta tevékenykedő kis- és középvállalkozások egyszerűsített eljárással szabad felhasználású, likviditási problémákat kezelő, kedvezményes hitelhez juthatnak maximum 25 millió forint összegben. A hitel futamideje egy év. A hitel díja 3 havi BUBOR+4%, valamint +0,8% kezelési költség. A kártyához 2008-ban maximum 10 millió forint hitelösszegig 1% kamattámogatás és 2010-ig 0,75%-os garanciadíj támogatás kapcsolódik. A Széchenyi Kártyához kapcsolódó kamattámogatás 2009-től 2%-ra emelkedett.
A Széchenyi Kártya 2 keretében maximum 25 millió forint összegű hitelhez juthatnak; gyors és egyszerűsített hitelbírálatot követően a vállalkozások. A hitel futamideje a hitelszerződés aláírásától számított 1 év, amely a felülvizsgálati kérelem benyújtásával és a bank pozitív bírálata esetén további egy évre automatikusan (külön hitelszerződés megkötése nélkül) meghosszabbodik, vagyis a szükséges feltételek teljesülése esetén a vállalkozás két évig tudja használni Széchenyi Kártyáját. A második év leteltekor a vállalkozás újabb 2 évre igényelheti a Széchenyi Kártyát. A Széchenyi Kártya 2-höz is kapcsolódik a fentiekben említett kamat- és garanciadíj támogatás.
C. Garanciaprogramok
Új Magyarország Portfoliógarancia Program
Rendelkezésre álló keret: 28,217 Mrd Ft (GOP25,320 Mrd Ft +KMOP 2,897 Mrd Ft)
Max. 100 millió Ft összegű, legfeljebb 10 éves futamidejű, beruházást, forgóeszköz finanszírozást szolgáló hitelek mögé vállal garanciát. A konstrukció jelenleg a K&H banknál és a Magyarországi Volksbank Zrt.-nél érhető el.
D. Tőkeprogramok
Új Magyarország Tőkeprogram
Cél: a korai és növekedési szakaszban lévő kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozása a magánbefektetők min. 30%-os bevonásával.
A kockázati tőkeprogram megvalósítására 34,9,6 Mrd Ft áll rendelkezésre (GOP 30,870 Mrd Ft, KMOP 4,036 Mrd Ft). amely a magánbefektető forrásával együtt mintegy 50 Mrd Ft.
A Program keretében max. 70%-ban állami és min. 30%-ban magánforrásból valósulnak majd meg közös befektetések annak érdekében, hogy a magánszektort az általa eddig alig preferált kisméretű, korai és növekedési szakaszban lévő cégek tőkefinanszírozására ösztönözze. Alprogramok: A programot Közös Alap és Co-investment Alap struktúrában tervezzük megvalósítani. A Co-investment Alap struktúrát az üzleti angyalokkal való együttműködés lehetőségének megteremtése érdekében, valamint arra való tekintettel tervezzük létrehozni, hogy a közép-magyarországi régióban a program megvalósítására rendelkezésre álló forrás önmagában kevés arra, hogy önálló alap jöjjön létre.
A program kedvezményezettjei az öt évnél nem régebben alapított kis- és középvállalkozások, amelyek nettó évi árbevétele egyik üzleti évben sem haladta meg a másfél milliárd forintot.
Az Új Magyarország Tőkeprogramot az Európai Bizottság jóváhagyta. A program indulása 2009. első negyedévében várható.
Japán - Magyar Kockázati Tőkealap
Az alapot a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a japán SBI Holdings Inc. Hozta létre 2008 decemberében. Az alap ágazati preferencia nélkül, a magas növekedési potenciállal rendelkező vállalatokat veszi célba, amelyekbe 1 és 20 millió euró közötti összegeket kíván befektetni. Az alapkezelő a beszállástól számított 3-4 éven belül tervezi a befektetését realizálni.
E. Uniós vissza nem térítendő automatikus pályázatok
A vállalkozások technológiafejlesztését célzó kis összegű támogatásoknak (2007-ben: 1-10 mFt, 2008: 1-20mFt) köszönhetően a gyorsított eljárásrendek rendkívül népszerűek voltak a pályázók körében. A 2009-10. évben a konstrukció az alábbi feltételek mentén fog változni:
- támogatási összeg 1-50mFt;
- támogatási intenzitás: 30%-ról 50%-ra emelkedik (hátrányos helyzetű kistérségek esetén lehetőség van akár 70%-os támogatási intenzitás nyújtására);
- kedvezményezetti kör kibővítése a teljes KKV- szektorra;
- 25 millió forintig biztosítékadási mentesség;
- támogatható tevékenységek (műszaki eszközfejlesztés) kibővülnek a vállalatirányítási rendszerek, hardver, szoftver, honlap-készítés költéségével;
- a konstrukció tervezett keretösszege 2009-10re: 43 mrd Ft.
A pályázat 2009. január 30-án meghirdetésre került.
2008. december 22-én két pályázati konstrukciót hirdetett meg az NFGM a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat forrásaiból, amelyek keretében vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. A vállalkozói aktivitás ösztönzésének támogatását szolgáló (KKC-2008-A kódjelű) és a hazai roma mikrovállalkozások mikrohitellel megvalósított beruházásainak támogatására vonatkozó (KKC-2008-R-2 kódjelű) konstrukciók együttes keretösszege 783 millió Ft.
I.2 Az ÚMFT pályázati rendszerének egyszerűsítése
Az NFÜ a gazdasági válság lehetséges hatásainak tompítása és a pályázati rendszer egyszerűsítése és gyorsítása érdekében elvégezte a kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatát, illetve azonosítottuk azon beavatkozási pontokat, melyek azonnal és közvetlen módon enyhítik a pályázók terheit és a forrásokhoz könnyebb hozzáférést tesznek lehetővé.
A legfontosabb intézkedések az alábbiak:
- A gyorsabb lebonyolítást lehetővé tévő ún. normatív pályáztatás kiterjesztése szélesebb körre
- A hosszú átfutási idejű támogatási szerződések megkötése helyett normatív pályázatok esetében ún. támogatási okirat alkalmazása a korábbiaknál szélesebb körben
- Szerződéskötések gyorsítása: egyes, korábbiakban a szerződéskötéshez és/vagy a pályázat benyújtásához kapcsolódó dokumentumok ellenőrzésének áthelyezése az első kifizetéshez; egyes igazolásokat elegendő az első kifizetési kérelem benyújtásakor rendelkezésre bocsátani – különösen fontos ez az önerő igazolásánál, mert ezzel növeljük a kedvezményezettek likviditását
- Kifizetések gyorsítása: hitelesített számla-másolatok benyújtása alóli felmentés összeghatárának lényeges megemelése (100e Ft-ról 500e Ft-ra)
- Biztosítéki terhek enyhítése: biztosítékmentességi kör kiterjesztése (mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól a közhasznú szervezetnek minősített non-profit gazdasági társaság, a 25 millió forint alatti támogatásban részesülő projekt, valamint lehetőség nyílik a lépcsőzetes biztosítéknyújtásra is. A jogszabályon alapuló azonnali beszedési megbízás bevezetésével egyetlen pályázótól sem szükséges a jövőben felhatalmazó nyilatkozatot kérni, ez jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheket, mind a pályázók, mind az intézményrendszer oldalán)
- Előleg 40%-ra emelése – az előleg automatikusan jár a kedvezményezettnek
- Dokumentum-alapú ellenőrzések egyszerűsítése
- Kormányhatározatban nevesített projektek kiválasztási eljárásrendjének gyorsítása
- Késedelmi kamat bevezetése a végrehajtó intézményrendszer vonatkozásában
- A rendszer átláthatóságának, stabilitásának erősítése: olyan eljárási garanciák kerülnek bevezetésre, amelyek védik a pályázók/kedvezményezettek alapvető érdekeit (alapelvek pl.: jogszabályok megtartása, és másokkal való megtartatása, egyenlő bánásmód, tisztességes ügyintézéshez és határidőben hozott döntéshez való jog, jóhiszeműség, költségtakarékosság); a pályázati felhívás-módosítások számának maximalizálása
A fenti intézkedések bevezetése és alkalmazása a legtöbb esetben a jogszabály-módosításokkal 2009. jan. 1-től lehetővé vált.
I.3 Félfordulat a befektetés-ösztönzésben
Az ITDH kidolgozta a „Félfordulat Program” támogatási stratégiát annak érdekében, hogy a munka-intenzív és hátrányos helyzetű régiókban megvalósuló beruházások Magyarországra telepítését fokozottan ösztönözze.
A stratégia keretében javasolt intézkedések:
- Új „kétszámjegyű” támogatási limitrendszer bevezetése (ne kerüljön alkalmazásra az egy teremtett munkahelyre jutó támogatás vonatkozásában kialakított korlát, illetőleg a maximálisan nyújtható támogatás százalékos aránya a nem hátrányos helyzetű régiókhoz képest magasabban kerüljön meghatározásra)
- Az EKD-hoz kapcsolódó Beruházásösztönző képzési támogatás rendszerének egyszerűsítése, adminisztrációs teher jelentős csökkentése
- A közösségi forrásokból finanszírozott EU pályázatok átalakítása és kiterjesztése (területi lehatárolás módosítása, hosszabb ideig legyenek nyitva a pályázatok, folyamatos elbírálás, pályázati keretösszegek összehangolása a piaci tendenciákkal stb.)
- Munkahelymegőrzés céljára nyújtott hitel.
I.4 Külgazdasági diplomáciai offenzíva és kollektív külpiaci megjelenések
A világgazdaságban várható kedvezőtlen konjunkturális feltételek magyar exportlehetőségekre gyakorolt negatív hatásainak ellensúlyozásához elsősorban a válság által kevésbé érintett országokkal/országcsoportokkal – mindenekelőtt Kína, Balkán, Közel-Kelet, Oroszország – fenntartott gazdasági kapcsolatok fejlesztése és dinamizálása járulhat hozzá. A magyar gazdaság azonban a dinamikusabb piacok felé fordulás mellett sem mondhat le a nyugat-európai piacokon megszerzett pozíciókról, hiszen számos ágazat számára továbbra is a legjelentősebb potenciált ezek az országok jelentik, és az általános lassulás ellenére a régi EU tagországok egy részéhez és az új tagországok zöméhez irányuló exportunkban még a legutóbbi hónapokban is ütemes exportnövekedés a jellemző. Az ezekben az országokban elért piaci részesedésünk fenntartása a jelenlegi konjunkturális körülmények között minden eddiginél erőteljesebb állami szerepvállalással segített kereskedelemfejlesztési tevékenységet, információáramlást és kapcsolatépítést tesz szükségessé. Egyre inkább érzékelhető igény az EU tagországokban a válságkezelési lépések bilaterális és többoldalú keretekben történő egyeztetése iránt is.
A pénzügyi válság hatásai enyhítése érdekében az NFGM tervezetet dolgozott ki gazdaságdiplomáciai offenzíva végrehajtására a hazánk számára külgazdasági szempontból kiemelten fontos országokban. A pénzügyi válság következményeként világszerte tapasztalható kereslet-csökkenés ellensúlyozása érdekében célunk az exportdiverzifikáció, piacaink bővítése.
A magyar gazdaságdiplomácia egyik súlyponti eleme a délkelet-európai régió (Nyugat-Balkán, Bulgária, Románia), törekvésünk a magyar gazdasági pozíció erősítésére. A térség országaival folytatott külkereskedelem értéke és részaránya az összforgalomban most is folyamatosan növekszik, jelentős a magyar aktívum. A magyar működőtőke-kivitel több mint 50 %-a (több mint 3 Mrd EUR) ebbe a balkáni régióban összpontosul, Magyarország a térség szinte minden országában jelentős befektetőnek számít. Romániával élénk az együttműködés az energetika, informatika, közlekedés és a KKV- kapcsolatépítése terén. A GVB 2008. októberi 3. ülésén közös fejlesztési programokról tárgyaltunk, amelyek a cégek számára további üzleti lehetőségeket hoznak. Bulgáriával gazdasági együttműködési programot indítottunk az energetika, környezetvédelem, megújuló energiaforrások terén. Arra törekszünk, hogy a magyar vállalkozások minél jobban ki tudják használni a két országban az EU forrásokból finanszírozott projektekben való részvétel lehetőségeit. Nyugat-Balkánon a tőkekihelyezés célpontja elsősorban Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Szerbia. A KKV-k tőkeexportjának támogatására új üzletfejlesztési eszközök bevezetését pl. inkubátorházak nyitását tervezzük. Montenegróval idén a GEM-et kötöttünk és a közeljövőben megalakul a Gazdasági Vegyesbizottság is. Szerbiával a GVB ülésre két héten belül kerül sor. Célunk a regionális fejlesztési elképzelések, üzletet generáló projektek feltárása és a magyar cégek minél eredményesebb bekapcsolása ezen fejlesztések megvalósításába. Megerősítjük továbbá a Szerb-Magyar Üzleti Tanácsot. Bosznia-Hercegovinával idén tartottuk az első GVB-t. Közös projekteket alakítunk ki az energetika és az agrártechnológia terén. A kötöttsegély-hitelezési program keretében jelenleg is futó projekteken (víztisztítók) túl, bővítjük a segélyhitelezési tevékenységet. Albániának is felajánlottuk a kötött segélyhitel lehetőségét és megkezdődtek a tárgyalások a GEM aláírásáról Macedóniával is. Horvátországban az ingatlan-, logisztikai- és közlekedési fejlesztésekbe való bekapcsolódásban látunk lehetőséget magyar cégek számára.
A FÁK-országok, kiemelten Oroszország; valamint Kína és a közel-keleti országok vonatkozásában felső szintű találkozók (Oroszország); kötött segélyhitel keretegyezmények (Kína; Örményország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán, Grúzia, Jordáni, Jemen;Egyiptom, Marokkó), gazdasági együttműködési bizottságok (Magyar-Orosz KKB: 2008.IX.30.; Magyar-Kazah GVB: 2008.XI.27-28.; Magyar-Koreai GVB: 2009. II. félév; Magyar-Indiai, Magyar-Indonéz, Magyar-Egyiptomi: 2009.) keretében mértük fel, illetve tervezzük felmérni a kiviteli, valamint feltárni további potenciális üzleti lehetőségeinket.
A nagybefektető országokban (USA, Japán, Izrael, Dél-Korea, Kína, India, Öböl országok) fő célunk a pénzügyi-befektetői bizalom megerősítése, helyreállítása. Ennek jegyében befektetési-szemináriummal, befektetői tárgyalásokkal egybekötött miniszteri, ill. szakállamtitkári szintű látogatásokat szerveztünk és azok megszervezését tervezzük, többek között az Egyesül Államokban (2009. május), Japánban (2009. II. félév), az Öböl-országokban (2009.I. negyedév) és Koreában (2009. I. félév).
A tavalyi év sikeres nemzeti megjelenéseink során számos ígéretes üzleti kapcsolat alakult ki, ezek elmélyítésének elősegítésére 2009-ben is a kollektív megjelenések folytatását tervezzük; mint: a Szentgyörgy Napi Vásár, Nagyváradi Varadinum Expo, Mostari Nemzetközi Vásár, Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár. Három évi távolmaradás után ismét tervezzük a megújult Szabadkai Nemzetközi Vásáron való kollektív részvételt. A 2008-ban több éves kihagyás után sikeres kollektív megjelenést szerveztünk a Thesszaloniki Nemzetközi Vásáron és a párizsi MIDEST Beszállítói Szakkiállításon, ezeket is folytatni kívánjuk 2009-ben.
A balkáni térségben nagy látogatottságú általános tematikájú kiállítások mellett, a szakmai szövetségekkel egyeztetetve, több ágazati szakkiállítást tervezünk a következő évre; Newcast - Düsseldorf, Confort/Construct - Arad, AGROS - Banja Luka, AGROMALIM - Arad, Building Expo - Kolozsvár, Mezőgazdasági Vásár - Újvidék.
I.5 Exportfejlesztés és tőkekihelyezés
Exportfejlesztést szolgáló intézkedések:
- A pénzügyi válság kapcsán a vállalatok exportjának elősegítése és fejlesztése érdekében a következő javaslatok kerültek kialakításra:
- A KKV szektor rövidlejáratú exporthiteleihez állami hátterű export hitelbiztosítás nyújtása
- A magyar kötött segélyhitelezési program hatókörének kiszélesítése
- Exporttámogatási pályázat
- A magyar exportőr kis és középvállalatokkal lefolytatandó személyes konzultációk (2000 cég 2009. december 31-ig) lebonyolításához a MEHIB és az EXIMBANK valamint az ITDH közös tanácsadó céget alapít, amely egy fix bázisú (fogadó) képességgel rendelkezik, a látogató feladatokat pedig az ITD látja el.
Tőkekihelyezést szolgáló intézkedések:
- Az ITDH, az Eximbank és a MEHIB bevonásával összeállítás készült a vállalkozások számára, amely bemutatja a tőkekihelyezéseikhez jelenleg elérhető szolgáltatásokat, hitel és biztosítási termékeket. Javaslat készült egy új biztosítási termék kialakítására is.
Az új eszközök kialakítása, és a bevezetésükhöz szükséges jogszabály-módosítások előkészítése és egyeztetése folyamatban van.
I.6 Beszállítók támogatása
A beszállítók támogatása, információkkal való jobb ellátása érdekében az ITD, a MEHIB és az Eximbank bevonásával összeállítás készült a Beszállítói Program jelenleg is rendelkezésre álló finanszírozási, hálózatépítési és szolgáltatási eszközeiről, valamint javaslatok készültek a Program eszközrendszerének fejlesztésére is. A Program a feldolgozóiparban működő nagyvállalatokra, integrátorokra és beszállítói tevékenységet folytató kis- és középvállalatokra koncentrálódik. Ezen belül is elsősorban a jármű és járműalkatrész gyártó ágazatra, az elektronikai iparra és a gépiparra.
Az ITDH által működtetett Program szolgáltatásai minden Magyarországon bejegyzett beszállítói tevékenységet végző KKV számára elérhető, tekintet nélkül arra, hogy mely országban működő nagyvállalatnak szállít alkatrészeket, részegységeket. A moduláris felépítésű program elemei segítségével a vállalkozások lehetőséghez jutnak a hazai és EU-s pénzügyi források azonosítására, a hálózatosodásra és olyan szolgáltatások elérésére, melyekkel a cégek technikai, technológiai és piaci növekedésüket tudják fejleszteni.
- A finanszírozási lehetőségek javítása érdekében 2009-ben az NFÜ a GOP keretében beszállító-fejlesztési pályázatot indít, amelynek tartalmi előkészítésébe bevontuk a beszállító vállalkozásokat is.
- az Eximbankkal közösen javaslatot dolgoztunk ki a beszállítók, mint indirekt exportot teljesítő vállalkozások exportfejlesztési hitelhez jutása érdekében. Folyamatban van egyéb pénzügyi konstrukciók (kamattámogatás, költségvetési hátterű garanciák) kialakítása is. A szükséges jogszabályi változásokhoz anyagok elkészültek, egyeztetésük folyamatban van.
- A hálózatépítési modul a végtermékgyártók (különösen a Mercedes) illetve az első körös integrátor vállalatok igényeinek kielégítésére, beszállítói hálózataik kiépítésének elősegítésére koncentrál.
- A szolgáltatási modul hivatott elősegíteni a végtermék előállító nagyvállalatok, valamint az integrátorok és a különböző szintű beszállítók kapcsolatainak kialakítását, elmélyítését, a KKV-k beszállítói képességeinek fejlesztését kezdetben kiemelten kezelve a jármű és járműalkatrész gyártás területét. Ennek érdekében használt eszközrendszereink a beszállító adatbank, egy egységesített adatbázis, több mint ezer vállalkozás részletes gazdálkodási és export-irányultsági adataival információs alapul szolgál az integrátoroknak. Az ITD Hungary Zrt. által nyújtott általános beszállítói tanácsadás nyújt segítséget a KKV-k részére a beszállítóvá válás folyamataival kapcsolatosan. Kiemelt szerepet játszanak a beszállítói rendezvények – tematikus és regionális konferenciák, szakmai rendezvények, üzletember találkozók, b2b rendezvények, célzott partnerközvetítések az integrátori követelményeknek megfelelő vállalkozások bevonásával. A cégek közötti információ átadás, együttműködési lehetőségek fóruma a beszállítói klub.
I.7 Befektetőbarát Önkormányzat Program
Magyarország gazdasági növekedése és a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében kiemelten fontos, hogy hazánk továbbra is vonzó befektetési célpont maradjon, és a magyarországi települések felkészültek legyenek a hazai és nemzetközi beruházások fogadására. Ennek elősegítése érdekében elindítottuk a „Beruházásbarát Településekért Programot” 2008 novemberében, melyet az ITDH fog össze, irányít és kezel. A Program során minden, a téma iránt érdeklődő település számára a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, valamint az ITD Hungary Zrt. szakmai segítséget nyújt abban, hogyan tehetik vonzóvá településüket a hazai és nemzetközi cégek számára, milyen módon tudnak nyílt és építő párbeszédet folytatni a befektetések hatásairól helyi szinten.
A programtól az alábbi eredményeket várjuk:
- A Program végére a részt vevő településeken készüljön befektetés-ösztönzési stratégia, a reális lehetőségek figyelembe vételével. A stratégiák megvalósítására fejlesztési akciótervet dolgozzanak ki.
- A résztvevő települések infrastrukturális és helyi szolgáltatásfejlesztési igényeinek felmérése elkészül. Ezekre az igényekre az ITD Hungary javaslatai alapján az NFGM a fejlesztési források biztosítását kidolgozza a társtárcákkal és az NFÜ-vel egyeztetve.
- A Program végére a részt vevő településeken készüljön az egyes települések befektetési lehetőségeit bemutató, az ITD Hungary szerverén és informatikai támogatásával üzemelő, angol nyelvű portál (extranet), melyben a települések bemutatkozása azonos tartalomkezelő rendszerben, az önkormányzatok közreműködésével frissíthetően, azonos struktúrában jelenik meg.
A Program ITD Hungary által elkészített akciótervét és részletes forgatókönyvét az NFGM jóváhagyta. A Program nyitórendezvényére 2008. november 14-én került sor. Megkezdődtek a Programban a részvételi szándékukat jelző településekre vonatkozó befektetésösztönzési auditok; ezek eredményei alapján nyújtunk településre szabott segítséget az önkormányzatoknak.
I.8 A vállalkozások adminisztratív terheinek mérséklése
A Kormány 2008 szeptemberében előterjesztést fogadott el a Kormány középtávú munkaprogramjának végrehajtásáról, amely a közigazgatással összefüggő fejezetében a nemzeti szabályozásból adódó vállalkozói adminisztratív terhek folyamatos, 2012-ig legalább 25%-os csökkentését tűzte ki célul.
A pénzügyi, illetve reálgazdasági folyamatokra tekintettel az egyszerűbb és hatékonyabban működőt, támogató szabályozási környezet a vállalkozások közvetlen ráfordításait csökkenti, az így felszabaduló forrásokat pedig a munkahelyek megtartására, és a fejlesztések továbbvitelére fordíthatják. A Kormány által kitűzött cél megvalósítása 2007-es GDP adatokkal számolva a vállalkozások számára 346 milliárd forint megtakarítását tenné lehetővé, amely a kialakult világgazdasági válság helyzetben jelentős mértékben elősegíti a vállalkozások kedvezőbb gazdálkodását, és sikeresen végrehajtható anélkül, hogy bármely társadalmi csoport vagy politikai párt érdekeit sértené. A csökkenő bürokrácia, és a hatékonyabb szabályozás mindemellett lehetőséget nyújt az állami kiadások mérséklésére is.
A középtávú munkaprogramban foglalt feladat végrehajtása érdekében került elfogadásra a piaci és a nem piaci szereplők adminisztratív terheinek csökkentésére, valamint az eljárások egyszerűsítésére és gyorsítására irányuló kormányzati programról szóló 1058/2008 (IX. 9.) Kormányhatározat. A feladatok végrehajtásának szervezeti megalapozása céljából öt területen:
- adó és járulékadminisztráció csökkentése,
- engedélyezési eljárások korszerűsítése,
- foglalkoztatási adminisztráció mérséklése,
- lánctartozások visszaszorítása, fizetési fegyelem fokozása,
- pályázati adminisztráció
területén az illetékes tárcák vezetésével az NFGM – a gazdasági szféra képviselete érdekében a GEF Gazdasági Oldal szakértőinek bevonásával – munkacsoportok felállítását kezdeményezte. A munkacsoportok célja a kormányhatározatban nem szereplő, olyan további intézkedések kidolgozása ezeken a vállalkozások működését meghatározó területeken, amelyek rövid távon is megoldást kínálnak a gyakorlatban felmerült nehézségekre és szabályozási problémákra.
A kormányhatározatban szereplő hosszabb távú (2010) feladatnak megfelelően, közbeszerzési eljárás útján, kezdeményeztük a nemzeti szabályozásból származó vállalkozói adminisztratív terhek áttekintő vizsgálatának elkészítését, valamint az adó és járulékadminisztráció, az ellenőrzési és engedélyezési eljárások, illetve a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adminisztratív terhek felülvizsgálatát. Az áttekintő helyzetfelmérés alapján lesznek meghatározhatóak azok a prioritások, melyeket a tehercsökkentési stratégia elkészítéséhez, illetve további fókuszterületek kijelöléséhez figyelembe kell venni. A részletes felmérések eredményeinek felhasználásával az adott szakterületért felelős társtárcákkal közös kormányzati projekt keretében 2009. június 30-ig előterjesztés készül a Kormánynak a szükséges intézkedésekről, annak érdekében, hogy Magyarország az Unió felé tett vállalását – a többi tagállamhoz hasonlóan – teljesíteni tudja. Célunk továbbá olyan módszertan kidolgozása, amely lehetővé teszi a bürokratikus terhek változására vonatkoztatott ex ante hatásvizsgálat beillesztését a felelős szaktárcák jogalkotási rendjébe és stratégiájába.
I.9 A gazdasági növekedés szempontjából kiemelkedő jelentőségű „húzóágazatok” fejlesztését érintő intézkedések
A kormány által szeptemberben elfogadott középtávú munkaprogram alapján az NFGM feladata, hogy készítse el a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás szempontjából kiemelt ágazatok, így különösen az informatika, a járműipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia, a logisztika és a speciális turisztikai ágazatok komplex elemzésen alapuló stratégiáját, majd az ezekhez kapcsolódó intézkedési terveket.
A világgazdasági válság a hazai ipart, ezen belül a gyártó nagyvállalatokat (pl. járműipar, gyógyszeripar) súlyosan érinti. Húzóágazati nagyvállalatok kényszerülnek arra, hogy magasan kvalifikált szakembereket bocsássanak el, elsősorban a termeléshez nem kapcsolódó K+F területekről (pl. fejlesztőmérnököket).
Az NFGM az akciótervvel kiegészített járműipari stratégiát 2009. március 30-ig terjeszti a Kormány elé, a gyógyszeripari és informatikai stratégia és akcióterv 2009. június 30-ig kerül a Kormány elé jóváhagyásra.
I.10 Az építőipart érintő intézkedések
Az építőipart érintő átfogó intézkedések
- a bürokratikus terhek felszámolását,
- az iparág kifehérítését, és
- a vállalkozói terhek csökkentését célozzák.
Az építőipari „gyorsító programot”a kormány elsősorban a nemzetgazdasági szempontból kiemelt építési beruházások időtartamának a lerövidítésére indította. Az első szakaszában – a szabályozási anomáliák kiküszöbölésére – eddig több mint 30 jogszabály felülvizsgálata történt meg, ebből szeptemberben 18 jogszabály életbe is lépett. A program tartalmát tekintve kiteljesedett és a második szakaszban a gyorsítás kiterjedt az összes építési beruházásra. 2009 végére tovább egyszerűsödik az építésügyi szabályozás.
Az egyszerűbb, gyorsabb és rövidebb ügyintézést szolgáló intézkedések közül az alábbiakat érdemes kiemelni:
- Az állampolgár vagy az építtető kérheti az összevont eljárást, amellyel több hónappal is lerövidíthető az ügyintézés menete,
- igényelhet építésügyi igazgatási szakértőt,
- elektronikusan tarthatja a kapcsolatot a hatóságokkal.
- Megszűnnek azok a típusú hatósági eljárások (pl. elvi telekalakítási, rendeltetésmódosítási eljárások), amelyekhez építésügyi érdek nem fűződik.
- Csökken az építési engedélyhez kötött építési tevékenységek köre, növelve azonban a szabályok betartása tekintetében az építtetői kivitelezői felelősséget.
Az építőipar számára valódi kitörési lehetőséget az uniós forrásból megvalósuló, az építőipart érintő pályázati konstrukciók és kiemelt projektek jelentenek. A már meghozott döntések alapján összesen mintegy 1 800 MrdFt értékű támogatásban részesültek az építésügyet érintő projektek. Ez csaknem 2000 új beruházás indulását teszi lehetővé az egészségügy, az oktatás, a város-rehabilitáció, a közlekedési és közüzemi infrastruktúra, az ipar, a kereskedelem és környezetvédelem területén. Az ország minden térségében lesznek új beruházások, amelyekben a teljes építőipari vállalkozói kör érintett lesz.
Azért, hogy minden vállalkozó azonos eséllyel juthasson üzleti információkhoz és egyenlő eséllyel vehessen részt a piaci versenyben, egy egységes építésügyi információs internetes felületet hozunk létre. Az adatbázisban kereshetőek lesznek az uniós támogatásban részesült építési beruházások adatai és az építési tárgyú közbeszerzések adatai, amik alapján a vállalkozások böngészhetnek a potenciális megrendelések, beruházások között. A rendszer több honlapon keresztül is elérhető lesz.
Budapest, 2009. február 2.
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
Tisztelt Hölgyem/Uram, Tisztelt Vállalkozó!
Az idei év meghatározó fontosságú lesz a magyar gazdaság és az egész ország további fejlődésének szempontjából. A nemzetközi gazdasági válság Magyarországot, a magyar vállalkozásokat fokozottan sújtja. Az ön vállalkozása egyike annak a sok tízezer hazai cégnek, amelyek együttesen a munkavállalók több mint hetven százalékát foglalkoztatják az országban. A nemzetközi válság most ezeket a munkahelyeket és ezeket a vállalkozásokat sodorja veszélybe.
Látni kell: ezt a válságot megállítani nem lehet, azonban hatásait képesek lehetünk mérsékelni. A Kormány ezért tavaly novemberben meghirdette válságkezelő és gazdaságélénkítő csomagját, amely a következő két évben több mint 1.400 milliárd forintnyi forrást juttat közvetlenül a vállalkozásoknak.
Az akkor bejelentett intézkedések közül számosat azóta megvalósítottunk: kedvezményes hitelek, hitelgaranciák, kamattámogatás, munkahelymegőrző támogatások, uniós pályázati könnyítések formájában már most rengeteg eszköz áll az ön rendelkezésére, hogy a lehető leghatékonyabban védekezhessen a válság hatásai ellen, vagy éppen kihasználja annak lehetőségeit.
Az ön vállalkozásának talpon maradása, fejlődése és növekedése az egész ország érdeke. A csatolt levélben megtalálja azokat az eszközöket, amelyeket a kormány az elmúlt hónapokban a vállalkozások érdekképviseleteivel együttműködve a hazai cégek számára kidolgozott és elérhetővé tett.
A számos új lehetőség közt való eligazodás érdekében az alábbiakban rövid összefoglalót olvashat a pályázati rendszer változásairól és az elmúlt hónapokban elérhetővé tett kedvezményes hitelekről, amelyek segítséget jelenthetnek a válság hatásainak sikeres kezelésében és vállalkozásának további fejlesztésében. Reméljük, hogy az alábbiakban megtalálja az Önnek és vállalkozásának leginkább megfelelő támogatási formát, legyen az könnyített feltételű uniós pályázat, kedvezményes hitel, garancia vagy kamattámogatás. Kérem, hogy használja aktívan a mellékletben bemutatott eszközöket, kérdéseivel forduljon telefonközpontunkhoz, látogassa e célra létrehozott honlapunkat!
Munkájához kitartást és sikereket kívánok!
Budapest, 2009. február 11.
Tisztelettel:
Bajnai Gordon
nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
1. Hitelek, Hitelgaranciák, Kamattámogatás, Uniós pályázatok
Kedvezményes hitelek
Kedvezőbbek lettek az Új Magyarország mikro hitel igénylésének feltételei
A felvehető beruházási mikro hitel összege 6 millió forintról 10 millió forintra emelkedett, miközben a futamidő 5 évről 10 évre nőtt. A forgóeszközökre felvehető mikro hitel esetében ma előírt hat hónapos hitelmentes várakozási idő egy hónapra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy vállalkozása továbbra is a jegybanki alapkamatnál kedvezőbb feltételekkel, az eddigieknél hosszabb futamidőre vehet fel beruházási‐, vagy forgóeszközhitelt.
További információ az Új Magyarország mikro hitelről az MV Zrt. honlapján található (kattintson!)
Új Magyarország Kis‐ és Középvállalkozói Hitelprogram – Beruházási Hitel kedvező kamattal
A kis‐ és közepes méretű vállalkozások 10‐100 millió forintos kedvezményes kamatozású, akár tíz éves futamidejű hitelekhez juthatnak új beruházásaik végrehajtásához.
További információ az Új Magyarország Beruházási Hitelről az MFB honlapján található (kattintson!)
Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram – segítség hosszú távra
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. folyamatosan vezeti be a piacra azokat a kedvezményes kamatozású és hosszú lejáratú hiteltermékeket, amelyek segítik a versenyképesség megőrzését, a fejlesztések folytatását és enyhítik a gazdasági élet szereplőire nehezedő válság következményeit.
További információ az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogramról az MFB honlapján található (kattintson!)
Új Magyarország Forgóeszközhitel
A kereskedelmi bankokon keresztül hamarosan elérhetővé válik a hazai vállalkozások számára az a kedvezményes kamatú, rövid lejáratú forgóeszközhitel, amellyel árukészleteinek feltöltését és vállalkozása egyéb működési kiadásait fedezheti, akár 200 millió forint felvételével.
További információ a forgóeszközhitelről az MFB honlapján található (kattintson!)
Hitelgaranciák
Új Magyarország Hitelgarancia – a valódi pénzügyi háttértámogatás
Uniós forrásokból hitelgaranciát nyújtunk a kis‐ és közepes vállalkozások számára a kereskedelmi bankokon keresztül. A mikro‐, kis és középvállalkozások akár 100 millió forint hitelt is igényelhetnek kedvező kamat mellett úgy, hogy a hitelösszeg 80 százalékáig az állam vállal garanciát értük a bank felé. A hitelgarancia segítségével a bankok által most fokozottan kockázatosnak ítélt mikro‐, kis‐ és közepes vállalkozások számára teszünk elérhetővé hitelkeretet.
További információ az Új Magyarország Hitelgaranciáról az MV Zrt. honlapján található (kattintson!)
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
Garantiqa hitelgarancia – megduplázott kerettel
A Garantiqa Zrt. költségvetési forrásból vállal egyedi kezességet hazai mikro‐, kis‐ és közepes vállalkozások hiteleihez akár 80 százalékos mértékig. Az erre rendelkezésre álló korábbi 450 milliárd forintos keretet az idei évre 900 milliárd forintra emelve megduplázta a kormány.
További információ a Garantiqa hitelgaranciáról a cég honlapján érhető el (kattintson!)
Kamattámogatás
Széchenyi Kártya ‐ megduplázott kamattámogatás
A Széchenyi Kártya program keretében a kis‐ és középvállalkozások folyó finanszírozására 25 millió forint hitelösszegig megduplázott kamattámogatás biztosítható. A programra az idén 2 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésből.
További információ a http://www.szkartya.hu/ honlapon található.
Hamarosan elérhető a Kockázati tőke program
A program a korai, induló, valamint növekedési szakaszban lévő vállalkozások sikeres gazdálkodását segíti kedvezményes középtávú tőkebefektetés útján, várhatóan 2009 májusától. Ez a program hozzájárulhat a vállalkozás pályára állásához szükséges lendülethez, megfelelő mértékű tőkeinjekcióval.
További információ a kockázati tőke programról az MV Zrt. honlapján érhető el (kattintson!)
Beruházások, megrendelések – 1.800 milliárd forint megrendelés az építőiparnak
A kormány az Európai Uniós pénzekből 2009‐10 során összesen 1.800 milliárd forint értékű építőipari megrendelésállományt nyit meg a vállalkozások előtt. A közbeszerzés‐, illetve megvalósítás előtt álló, támogatott beruházások listájában több szempont szerint kereshet az interneten, az építőipari piactéren (kattintson!)
Uniós pályázatok – Több pénz egyszerűbben és gyorsabban
Automatikus pályázatok technológiafejlesztésre, 50 millió forintig
(A pályázatok száma: GOP‐2009‐2.1.1/A és KMOP‐2009‐1.2.1/A)
A nagy sikerű automatikus pályázatokon a korábbi 20 millió forint helyett már 50 millió forintot lehet elnyerni egy egyszerű, internetről letölthető űrlap kitöltésével. A szubjektív döntési elemeket mellőző pályázaton a beadás után már 3‐5 héttel megszületik a döntés. A sikeres pályázók ráadásul automatikusan megkapnak 40 százalék előleget a beruházás megkezdéséhez, hacsak azt nem utasítják vissza. A támogatási összeg a leghátrányosabb térségekben a teljes fejlesztési költség akár 70 százaléka is lehet.
A technológiafejlesztési pályázaton támogatást lehet kérni eszközbeszerzésre, információs technológiafejlesztésre, minőség- és környezet irányítási rendszerek, szabványok bevezetésére és domain‐név regisztrációra is. Pályázhatnak mikro‐, kis‐ és közepes vállalkozások.
További információt a pályázat részleteiről itt találhat (kattintson!)
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
Komplex technológiafejlesztési pályázatok 20 milliótól 150 millió forintig (A pályázatok száma: GOP‐2009‐2.1.1/B, illetve KMOP‐2009‐1.2.1/B. Külön a leghátrányosabb kistérségekben: GOP‐2009‐2.1.2/B)
Pályázni lehet többek között eszközbeszerzésre, ingatlan beruházásra, ingatlan bérleti díjra, informatikai fejlesztésre, piacra jutásra, HR‐fejlesztésre, tanácsadásra, irányítási rendszerek bevezetésére.
Pályázhatnak mikro‐, kis‐ és közepes vállalkozások. A támogatási összeg a teljes beruházás legfeljebb 25‐50 százaléka lehet attól függően, hogy milyen térségben valósul meg a beruházás.
További információt a pályázat részleteiről az NFÜ honlapján találhat (kattintson!)
Pályázat komplex vállalati technológiakorszerűsítésre 150 milliótól 400 millió forintig
(A pályázat száma: GOP‐2009‐2.1.1/C; Külön a leghátrányosabb kistérségekben: GOP‐2009‐2.1.2/C)
Pályázni lehet többek között eszközbeszerzésre, ingatlan beruházásra, ingatlan bérleti díjra, informatikai fejlesztésre, piacra jutásra, HR‐fejlesztésre, tanácsadásra, irányítási rendszerek bevezetésére.
Pályázhatnak a minimum egy fő munkavállalóval rendelkező cégek: kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók. Az elnyerhető támogatás az összes elszámolható költség 30‐50 százaléka lehet a projekt megvalósítási helyszíne szerinti kistérség fejlettségi szintjétől függően.
További információt a pályázat részleteiről az NFÜ honlapján találhat (kattintson!)
Magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatása 200 milliótól 1,5 milliárd forintig
(A pályázat száma: GOP‐2009‐2.1.3.)
Pályázni lehet többek között a létrehozott új munkahelyre felvett munkavállalók foglalkoztatására, eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlan beruházásra, gyártási licencre, ingatlan bérleti díjra, piacra jutás támogatására, tanácsadásra, irányítási rendszerek, szabványok bevezetésére.
Pályázhatnak gazdasági társaságok és szövetkezetek. A pályázaton legfeljebb 35 százalékos támogatás nyerhető el.
További információt a pályázat részleteiről az NFÜ honlapján találhat (kattintson!)
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
2. Célzott támogatások vállalkozásoknak
Munkahelymegtartó támogatások
Munkahely„MEGŐRZÉS” pályázati program
Célja a foglalkoztatottság megőrzésének támogatása a gazdasági visszaesés következtében nehéz helyzetbe jutott munkáltatóknál. A vállalkozások támogatásért folyamodhatnak, hogy ne kelljen elbocsátaniuk dolgozóikat.
További információt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján találhat (kattintson!)
„MUNKÁBA” pályázati program
Célja a gazdasági visszaesés következtében állásukat elvesztők újbóli elhelyezkedésének támogatása más munkáltatónál.
További információt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján találhat (kattintson!)
Exporttámogatás
Az exporttámogató program célja az exportra dolgozó kis és közepes vállalkozások tevékenységének támogatása exporthitelekkel és tanácsadással
Amennyiben az ön vállalkozása exporttal foglalkozik és ebből adódó éves forgalma meghaladja a 30 millió forintot, az ITD Hungary Zrt. szakemberei felvették, vagy a közeli jövőben felveszik önnel a kapcsolatot. Személyes konzultációk során adnak az ön vállalkozására szabott tanácsokat és segítenek kiválasztani az önnek legmegfelelőbb, lehetséges állami támogatásokat.
További információt az exporttámogatói programról az ITD honlapján találhat (kattintson!)
Beszállítói program
A beszállítói háttér megerősítését célzó program a feldolgozóiparban (főként jármű‐, elektronikai és gépiparban) működő kis‐ és középvállalatokat segíti tanácsadással a kapcsolatépítésben, hálózatosodásban, a hazai és uniós pénzügyi források azonosításában.
További információt az beszállítói programról az ITD honlapján találhat (kattintson!)
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
3. Bürokráciacsökkentés
A kormány a túlburjánzó bürokrácia leépítésével is csökkenteni kívánja a vállalkozások terheit. Az idei évtől az alábbi főbb könnyítések valósultak meg.
Egyszerűbb telepengedély – Könnyebbé vált a vállalkozási tevékenység megkezdése
Idén március 31‐től az ipari területen, valamint a 6 hónapnál nem régebbi jogerős és végrehajtható használatbavételi vagy végleges fennmaradási engedéllyel rendelkező telepen minden tevékenység engedélyezés nélkül, bejelentés alapján gyakorolható.
A megmaradt 149 tevékenységi körből csak 66 tevékenység kör esetében szükséges engedélyezés lefolytatása, 83 tevékenység kör esetében a bejelentéssel egyidejűleg megkezdhető lesz a tevékenység.
Az eddigi 60 napos ügyintézési határidő 30 napra csökken.
Az engedélyezési eljárás jövőbeli egyszerűsítése, gyorsítása céljából eljáró hatóságként a kistérségi jegyző kerül kijelölésre, az eljárásban közreműködő szakhatóságok pedig csak indokolt esetben kerülnek bevonásra.
A telepengedélyezés és a bejelentés szabályairól részletes információt itt találhat (kattintson!)
Az építési szabályozás korszerűsítése
A nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások megvalósításának elősegítésére:
• összevont építésügyi hatósági eljárás: az engedélyezési szakaszok időigényének lényeges lerövidítését eredményezheti, minimum 30, de akár 360 nappal is,
• a szakhatósági eljárások ügyintézési határideje jelentősen csökkent: 15 nap, amely egy alkalommal hosszabbítható meg további 8 nappal,
• az ügyintézési határidő túllépése esetén az eljáró hatóság az eljárási díj visszatérítésére kötelezhető.
Az általános építési engedélyezések gyorsabbá tétele:
• Lehetővé vált az elektronikus ügyintézés az építésügyi hatósági döntés közlésénél.
• Nem építési engedély/bejelentés köteles az épületek utólagos hőszigetelése, az 50m2‐nél kisebb és 2,5 m építménymagasságot nem meghaladó építmények építése, vagy éppen kirakodóvásároknál a kiskereskedők boltjai, a mutatványosok, előadók sátrai.
• Egyszerűsödött a bejelentés tudomásul vételéhez benyújtásra kerülő építészeti‐műszaki dokumentáció tartalma
A vonatkozó jogszabályokat itt keresheti meg (kattintson!)
Késedelmi kamat fizetése
Áprilistól az uniós pályázatoknál a lebonyolító szervezet késedelmi kamatot köteles fizetni amennyiben a meghatározott kifizetési határidőt (60, illetve szállítói finanszírozás esetében 30 nap, hiánypótlás nélkül) a szervezetnek felróható okokból elmulasztja. Az ezzel kapcsolatos költséget a késedelmet okozó szervezetnek kell állnia. A kötelezettség idén júliustól az egyéb közigazgatási szervezetekre is vonatkozik.
Az uniós intézményrendszerben áprilistól érvényes késedelmi kamatra vonatkozó kormányrendeletet itt találhatja (kattintson!)
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
4. Új Magyarország Fejlesztési Terv –
több uniós forrás könnyebben és gyorsabban
Visszamenőleges egyszerűsítések
Előleg
A gazdaságfejlesztés, a turizmus és a munkahelyteremtés területén az elnyert pályázati támogatás előleg összege 25 százalékról 40 százalékára emelkedett maximum 300 millió forintig. Ezt a nyertes pályázók számára a támogatási szerződés aláírása után 15 napon belül átutalják. A döntés azokra is érvényes, akiknek korábbról aláírt támogatási szerződésük van, de azt még nem hívták le.
További információkat a megemelt előlegről, annak folyósításáról itt olvashat (kattintson!)
Árbevétel‐növekedési elvárások módosítása
A gazdaságfejlesztési támogatásokért cserébe a nyertes pályázóknak korábban bizonyos mértékű árbevétel‐növekedést kellett vállalniuk. A gazdasági válság hatásaihoz igazítva ezeket a feltételeket jelentősen mérsékeltük, ráadásul visszamenőleg is, a 2007‐08‐as évben nyertes, e körbe tartozó pályázatok esetében is.
A módosítás után az érintett gazdaságfejlesztési pályázatoknál akár 10 százalékos árbevétel‐csökkenés is elfogadott, illetve e helyett, új elemként a vállalkozás választhatja korábbi dolgozói létszámának fenntartását. Ezzel a gazdasági válság idejére kikerültek a rendszerből a mai helyzetben nehezen teljesíthető feltételek, ezzel is segítve a vállalt beruházások sikeres befejezését.
További információkat az elvárások módosításáról az NFÜ honlapján talál (kattintson!)
Kevesebb papírmunka, kevesebb biztosíték
Pályázati saját forrást igazoló dokumentum csak az első kifizetéskor
A szerződéskötés folyamatának gyorsítása érdekében számos olyan dokumentumot, igazolást, ami korábban a szerződéskötés feltétele volt, a jövőben elegendő lesz az első fizetési igényléssel együtt benyújtani. A legtöbb ilyen dokumentum benyújtása nem a szerződéskötés, hanem csak az első kifizetés feltétele lesz. Így a kkv‐kat különösen érintő dokumentum, a pályázati saját forrás igazolása is.
További információkat a saját forrás igazolásáról itt olvashat (kattintson!)
Biztosítékmentesség 25 millió forint alatt
Az eddigi 10 millió forintról 25 millióra emelkedett a vállalkozásoknál a biztosítéknyújtás alóli mentesség felső határa, vagyis a 25 millió forint alatti pályázatokhoz nem kell biztosítéknyújtás.
Jelentős könnyítés a 25 millió forint feletti nyertes pályázatok számára az úgynevezett „lépcsőzetes biztosítéknyújtás” intézményének bevezetése. Így az adott projekt megvalósítása során nem kell elejétől fogva a teljes támogatási összegre biztosítékot adni, hanem a biztosíték összegét elegendő a teljesített kifizetések összegével párhuzamosan, lépcsőzetesen növelni.
További információt a lépcsőzetes biztosítéknyújtásról itt olvashat (kattintson!)
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
5, További támogatás és információk
Válságkezelő telefonközpont vállalkozásoknak: 06 40 638‐638
Kistérségi menedzserek – személyes segítség helyben: http://www.nfu.hu/a_halozat
Hitelek, hitelgaranciák, kamattámogatás, uniós pályázatok: http://www.penzterkep.hu
Uniós pályázatok keresése részletesen, kitöltési útmutatók, pályázati űrlapok, pályázatok nyomon követése: http://www.nfu.hu
Exporttámogatás és befektetésösztönzés: http://www.itd.hu
Építőipari piactér, keresés az építőipari megrendelések között: http://www.nfu.hu/epitesugyi_kereso
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
A Kormány gazdaságélénkítő csomagjából 2009. február elején elérhető vállalkozástámogató pénzügyi eszközök: Hitelek, hitelgaranciák, kamattámogatás*
A program neve:
Ki veheti igénybe?
Elérhető összeg
A program célja
Futamidő
Kamatok és díjak
Teljes keret
A támogatás elérhető:
HITELEK
Elérhető: K&H Bank Zrt., OTP Bank, Volksbank Zrt., Agria Bélapátfalvai Takarékszövetkezet, Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
ÚJ MAGYARORSZÁG Mikrohitel
mikrovállalkozások (200 millió Ft éves árbevételig)
forgóeszköz: 6 millió Ft beruházási: 10 millió Ft
beruházási hitel és ahhoz kapcsolódó forgóeszköz hitel
max. 10 év, forgóeszközhitel esetén max. 1 év
Pénzügyi közvetítők határozzák meg
58,6 mrd Ft
Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványok: Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Baranya, Veszprém, Somogy, Zala megyei, Székesfehérvári információ: http://ummikrohitel.hu/www.mvzrt.hu
Beruházási Hitel
mikro-, kis és középvállalkozások
10-100 millió Ft
beruházási hitel
max. 10 év
Január 8-án kb.: 8,15% (3 havi EURIBOR*0,75+0,75% + max. 5%)
50 mrd Ft
A Volksbank Zrt.-nél, OTP, Raiffeisen, Budapest Bank, CIB, Erste, K&H, Agria Bélapátfalvai Takarékszövetkezet, Takarékszövetkezeti Bank, UniCredit Bank, Sopron Bank-nál elérhetőplusz az alábbi bankok indítják hamarosan: Banco Popolare, Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet, Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet, Mecsekvidéke Takarékszövetkezet, Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet, Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet, Szabolcs Takarékszövetkezet, Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet Információ: http://www.mfb.hu , http://www.mvzrt.hu
Válságkezelő telefonközpont: 06 40 638‐638
http://www.penzterkep.hu
Forgóeszköz Hitel
mikro-, kis és középvállalkozások
1-200 millió forint
forgóeszköz-finanszírozás
kizárólag 1 év + 1 nap
9/14* 1 havi BUBOR+ 1,464%+ legfeljebb 4%/év (2009. január 21-én érvényes BUBOR alapján: legfeljebb 11,572% /év)
140 mrd Ft
Hamarosan a K&H Bank, MKB Bank, Raiffeisen Bank, Takarékbank, UniCredit Bank fiókjaiban. Információ: http://www.mfb.hu
MFB HITELEK
mikro-, kis és középvállalkozások
változó
beruházási és forgóeszközhitel
változó
Január 8-án kb.: 7,20% - 9,20% (Jellemzően: 3 havi EURIBOR + max. 4-6%)
160 mrd Ft
Az MFB honlapján felsorolt kereskedelmi bankoknál és hitelközvetítőknél Információ: http://www.mfb.hu
GARANCIÁK
Új Magyarország Hitelgarancia
a mikro-, kis és középvállalkozások a részükre a kereskedelmi bankok által nyújtott hiteleinek garantálásával
max. 100 millió Ft-os hitelek 80%-át lehet garantálni
KKV-k által felvett beruházás, forgóeszköz-finanszírozási hitelekre garanciavállalás
max.10 év
Garancia-díj: a garanciavállalás mértékének 1%-a évente
28,2 mrd Ft
A garanciaprogramban jelenleg a K&H Bank és Volksbank, az Agria Takarékszövetkezet és a Raiffeisen vesz részt. Az Unicredit bank és a Nagykáta és Vidék Takarékszövetkezet szerződéskötés előtt áll.Információ: http://www.mvzrt.hu
Garantiqa Hitelgarancia
mikro-, kis és középvállalkozások
80%
max. 25.év
plusz 450 mrd Ft(össz. 900 mrd Ft)
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nélinformáció: www.garantiqa.hu
KAMATTÁMOGATÁS
Széchenyi Kártya - megduplázott kamattámogatás
mikro-, kis és középvállalkozások
max. 25 millió Ft
forgóeszköz-finanszírozás
1+1év
Január 8-án kb.: 13,8% (1 havi BUBOR+ max. 4%+ 0,8% - 2% kamattámogatás)
plusz 2 mrd Ft
A KAVOSZ-szal szerződést kötött hitelintézeteknél. Információ: www.kavosz.hu
*A táblázatban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. Nem minősülnek ajánlattételnek.